2017 a Furmint éve, jelentette be a Furmint Február rendezvény sajtótájékoztatóján Kiss Eliza (FöldművelésügyiMinisztérium kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos) és ifj. Szepsy István (Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet főborásza), valamint Kézdy Dániel (Furmint Február főszervezője), hogy február elsejét hivatalosan is nemzetközi Furmint világnappá nyilvánították.
A Furmint Februáron a bortermelők nagy része ugyan Tokajból érkezett, de tudjuk, hogy voltak olyan idők, amikor az ország többi részén is komoly szerepe volt a szőlőfajtának. Sajnos a filoxéra vész után ez is átalakult, mint sok más a borágazatban és a Furmint visszaszorult nagy részben tokaji borvidékre. Mindeközben a balatoni borászok is egyre több Furmintot kezdtek el telepíteni az elmúlt 10-15 évben, és kezd kialakulni egy keménymag, akiknek már konkrét elképzelésük van a Furmintról – vagy pontosabban a balatoni Furmint stílusáról. Míg Tokajban inkább szikárabb,feszes szerkezetű, nehezebb, termőhelyi karaktert helyezik az előtérbe a száraz változatoknál, Balatonon inkább a gyümölcsös Furmintok felé fordultak a termelők. Természetesen minden borvidéken vannak kivételek, de a Furmint Februáron kóstolt több mint 50 tétel után többen is erre a következtetésre jutottunk.
Másodjára jöttünk össze Pálffy Gyula és családja jóvoltából Köveskálon a Pálffy Birtokon a szakma részéről egy kerekasztal beszélgetésre, vacsorára, gondolatcserére a furmint helyzetéről. Míg a tavalyi évben csak borászok vettek részt a kóstolón és vitatták meg a balatoni borok helyzetét, idén már a boros média képviselőivel együtt kóstoltuk végig közösen a közel 20 tételt vakon.
Nagyon hasznos egy olyan vakkóstoló, ahol az ország felsőpolcos borai mérkőznek meg a piac számára szinte ismeretlen, fiatal balatoni ültetvényekről származó tételekkel, melyek még keresgélik a saját stílusukat. Minden hatodik bor után fedte fel nekünk Pálffy Attila a kóstolt borokat. Voltak nagy meglepetések, főleg a tokaji borok között. Az est egyik legjobb aranyköpése egy borász kollégától érkezett: „Nekem a Furmintok közül az Olaszrizling tetszett a legjobban”, mert kiderült az első hatos sor után, hogy Egly Márk (Palota Pince) egy házasítást is becsempészett a kóstolóba (70% olaszrizling 30% Furmint). Később még elhangzott egy ilyen gondolat is: „Ha jó egy Furmint, akkor az csak Olaszrizling lehet”,de persze ezek csak szurkálódások és élcelődések. A csapatból mindenki kivétel nélkül úgy gondolja, hogy a Furmint komoly szerepet tölt be a nemzetközi ismertségünk kapcsán, bár a száraz tokaji Furmintokról már megoszlanak a vélemények. Tokaj egyedülálló helyzete és ismertsége a megismételhetetlenül különleges minőségű édes boroknak, aszúknak és esszenciáknak köszönhető, nem pedig a száraz tételeinek.
Bármilyen tankönyvet olvasunk,vagy borral foglalkozó szakmabelit kérdezünk, hallott vagy olvasott már ezekről a különleges tételekről, míg a száraz Furmintokkal csak most ismerkedik a nemzetközi piac. Ebben a kategóriában jóval nagyobb a verseny, mindamellett a Furmint ötvözi a termőhelyi fajtajegyeket, gyümölcsös vonulattal és feszes savszerkezettel, mely jól hangzik minden borkereskedő számára, főleg 20$-30$ kategóriában az amerikai borszaküzletek polcain.
A borászok nagyon kritikusak, vakkóstolón még inkább, véleményüket nem is fogják vissza és kialakul egy őszinte és előremutató vita a borok körül, bár nem tudjuk, hogy éppen kinek a bora van pellengérre állítva. Azért látszik a komoly szakmai fegyelem is részükről, szinte kivétel nélkül megismerték saját tételeiket az elkövetők, és ilyen esetben nem is befolyásolták a beszélgetést, amíg Attila fel nem fedte a tételeket. Kóstoltunk nagyon illatos, gyümölcsös Furmintokat, és egészen érett, szinte már matuzsálemi kort megérő tételt is Lenkey Gézától. Azt hozzá kell tennem, hogy egy idősebb tétel teljesen más élvezeti értékkel bír, és nehezen volt értelmezhető főleg 2015-ös tételek között.
Köszönjük a Pálffy Családnak a meghívást és a kedves és családias vendéglátást. Másnap a bőséges reggeli után egy dűlőtúrára is elvitt minket Gyula és Attila. Megnéztük az éppen telepítésre váró területeket, a Fekete-hegy szinte legmagasabb fekvésű dűlőjén is jártunk, ahova Furmintot és Rajnai Rizlinget szánnak. Újfent megállapítottuk, hogy Magyarország, a Balaton-felvidék és a Káli-medence gyönyörű hely, érdemes ide ellátogatni és visszatérni.
Személy szerint nagyon várom jövőre is a Furmint havát, reméljük, mihamarabb kap a fajta Balatonon is egy kiemelt eseményt, ahol nem csak a szakma, hanem a sok balatoni Furmintrajongó is megismerkedhet az aktuális forgalmi tételekkel.
Pár tételt emelnék csak ki, ami különösen tetszett a csapatnak (a kóstolás sorrendjében)
1. Skrabski Pince, furmint 2015–best buy kategória 2200 Ft (sajnos már csak 100 palack van a pincénél, de hamarosan jön a 2016-os évjárat)
2. Laposa Birtok, furmint 2015–szintén best buy kategória 3000 Ft
3. Palota Pince, Vároldal 2015 (olaszrizling 70% -furmint 30%)
4. Pálffy Pince, furmint 2015
5. Demeter Zoltán, Kakas 2015
6. Bott Frigyes, furmint 2015
A többi kóstolt tétel:
7. Szent Donát Birtok, Márga 2015
8.Balassa,betsek kvarc furmint 2015
9. Jásdi, furmint 2015
10. Jásdi,furmint 2013
11. Lenkey, Bomboly furmint 2006
12. Gilvesy, Próbaüzem 2015
13. Gizella, furmint 2015
14. Szóló, frivolo furmint 2015
15. Montium, Barna dűlő furmint 2015
16. Káli Kövek, furmint tartályminta 2016
17. Szepsy, furmint
18. Szalóczi, Patócs furmint 2015