– avagy gondolataim a minőségi munkavégzésről

Nagyvállalati munkamorálban szocializálódott ember számára nem ismeretlen a címben használt angolszász kifejezés: merjünk a dobozon, avagy a bevett sémákon kívül gondolkozni. A lelkes kezdő pedig mer is, majd rájön, hogy nem érvényesül a mondás: aki mer az nyer, és lassan belesüpped a kényelem és a lustaság biztonságos rezignáltságába. A gyakorlati megvalósítás pedig sokszor várat magára.

Feladtunk egy álláshirdetést. Nem pozíciót kínáltunk, hanem csapatot, álmodozási és megvalósítási lehetőséget. Birodalomépítést és valahol kemény munkát is.

Egy álláshirdetést fogalmaztunk meg előző héten, ahol őszintén leírtuk, hogy mi hogyan dolgozunk és élünk és nem pozíciót írtunk körbe, hanem sokkal inkább feladatkört és szükséges kompetenciákat. Az eredmény elképesztő: négy nap alatt több mint ötven levél érkezett be és a beküldött jelentkezések közül sok embert, további körök nélkül is szívesen alkalmaznék*. Az összesen beérkezett közel 150 jelentkező között volt jogász, rendőrtiszt, multiban edződött vezető, online magazin főszerkesztője, fiatal kreatív social media szakértő, borász, blogger, rendezvényszervező, pályakezdő és még sorolhatnám, akik mind egyszerűen másra vágynak, mint amiben dolgoznak és nem érzik magukat jól a bőrükben. (Pintér Zsolt, CEO)

Persze záporoztak a szokásos kérdések is: voltak, akik nem értették meg, hogy nem egy adott pozícióra keresünk embert és miután ismételten körbeírtuk a munkát, utána is jöttek a skatulyák. Projektvezető, adminisztrátor, sales-es, kutató munkatárs. Egyik sem.

Borbárban (Kadarka) ülvén, baráti beszélgetés közben szembesítettek azzal, hogy „most is dolgozom“. Mindig. 24 órás munkánk van, mert nekünk ez az életünk: abban hiszünk, hogy így tudjuk letenni az asztalra a megfelelő minőséget.

Mi merünk mások lenni, kilépni a megszokott mederből. 21. századi népbetegségünk, hogy azt fogyasztjuk, ami gyorsan és könnyen emészthető. Ezért olvasunk gyorsan megírt sekélyes bulvárhíreket, kattintunk a mindenféle gondolatiságot nélkülöző kevésbé fajsúlyos tartalomra, ezért nem olvasunk több perces olvasást igénylő cikkeket. Noha a tudás a kezünkben van, modern eszközeinkre támaszkodva pillanatok alatt eljuthatunk, vagyis inkább eljuthatnánk olyan anyagokhoz, amelyért régebben könyvtárba kellett utaznunk, vagy minimum átmenni a szomszédhoz, ahol, miközben a betárcsázós internetkapcsolatnak köszönhetően betöltött a keresett tartalom, fél napunkat elmesélhettük. Szerkesztőként nem olvasunk, nem járunk utána fontos témáknak, csak gyorsan írunk pár képaláírást, biggyesztünk egy figyelemfelkeltő címet a tartalom elejére és rohanunk is a strandra napozni.

„Mert akié a bulvár, azé az emberek lelke.“

Ezzel szemben, merem remélni, alternatívát kínálunk a Kóstolomnál, mind tartalmi, mind munkakörnyezet szempontjából. A saját magunk által felállított maximalista követelményrendszernek megfelelni nem egyszerű és egészen biztos, hogy nem is mindig mindenki számára hálás feladat. Viszont hosszú távon kifizetődő.

Ahogy egyre jobban fejlődik a társadalmunk és törünk előre a 21. században, ideje felszámolni pár idejétmúlt teljesen elavult beidegződést. Ezeket a „mantrákat”, amiket belénk vert az elmúlt évszázad, mint munkaidő, teljesítmény és munkamorál érdemes egy kicsit más szemszögből megvizsgálni. Nem vagyok sem humán erőforrás specialista, sem szociológus, de belekezdtünk egy projektbe, ahol egyre inkább látom miben teljesedik ki a csapat, akikkel együtt dolgozom.

Nem titkoljuk, hogy a jó csapat ellenére, sokat vitatkozunk. Objektivitásról, véleménynyilvánításról, tartalmi megjelenítésekről. Egyre nagyobb a követőink száma, ez egyre nagyobb felelősséget is igényel: amit leírunk, annak már súlya van és ki tudja, talán véleményformáló ereje is, még ha nem is köszön vissza óriásplakátról vagy fizetett hirdetésekből. Hiszem, hogy közös értékrendünknek és gondolatiságunknak megfelelően realizálódni látszanak majd a József Attila vers sorai: Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon taní-tani.

A kiírás alapján azt gondolná az ember, hogy csupa móka és kacagás a Kóstolom csapatával együtt dolgozni, de ez sajnos nincs mindig így. Nekünk is vannak határidős feladataink és sok esetben vért izzadunk egy-egy felkérés sikeres teljesítésénél, de a fontos az, hogy ezt együtt tesszük, tartozunk valahová és számíthatunk egymásra . Úgy gondolom, hogy a pályázók többsége emiatt jelentkezett és írta le őszintén, miért akarja elhagyni az eddigi sikeres karrierjét és vált inkább egy kicsit bizonytalanabb új közegbe, mert azt látta, hogy itt tényleg kinyílhat és őszinte lehet és egy csapat tagjává válhat, ami igazán jó érzés, ahol van közös célkitűzés, meghallgatjuk egymás ötleteit.

Egy egyszerű adatbázisból indultunk és közösen gondolkozva jutottunk el oda, hogy alvállalkozókkal, partnerekkel együtt dolgozva szeretnénk eloszlatni a nem létező bormarketing és boros média fogalmának beidegződését, borturizmus fellendítését. Ezt pedig nem tehetjük napi 8 órában, irodában kuksolva: ezért, amikor csak tehetjük, járjuk a borvidékeinket, pincészeteket, borkóstolókat. Tájékozódunk, inspirálódunk, kutatunk: gyakran a hétvégénk, szabad időnk rovására.

Legbelül erre vágyunk leginkább, hogy elfogadjanak és ne ketrecbe zártan kelljen dolgoznunk, élnünk, hiszen az időnk nagyrészét munkahelyünk töltjük és egyáltalán nem mindegy hogyan, mert ugye csak egyszer élünk.

*a csapattagot szerencsére mindenkinek el kell fogadnia 🙂

az idézetek lelőhelye: Pintér Zsolt (CEO), József Attila: Születésnapomra, Puzsér Róbert: Irma néni megdicsőül