Bicikli-img

Villány Kétkeréken

Villány Kétkeréken

Arrow

A TÚRA

A TÚRA

2019-ben Villányba látogatunk

8 nap alatt bejárunk közel 20 szolgáltatót és bemutatjuk a borvidéket bicikliháton.
Időpont: Május 22. – Május 30.

Hányszor írtuk már, hogy Magyarország egy csoda, nem tudjuk. Az igazságon az ismétlés nem változtat: országunkban örök felfedezés vár ránk, tájai, emberei, szokásai egy-egy külön kis világot képviselnek. Ráadásul borisszaként sem kell nélkülöznünk: 7 borrégió 22 borvidéke közül válogathatunk. Ezúttal a legdélebbit, Villányt látogatjuk meg.

Az élményekben gazdag balatoni túránk után ismét kerékpárokkal vágunk neki az útnak, az aktív kikapcsolódást kötjük majd össze a borturizmussal: higgyétek el, nagyszerűen kiegészítik egymást. Természetesen emellett a kultúra, a néphagyományok és a szokások nyomába is eredünk és igyekszünk majd egy átfogó, mindenre kiterjedő képet mutatni a területről.

Célunk, hogy az egyhetes túra végén számos tippet és ötletet adjunk, bejárjuk a látnivalókat, felderítsük a lehető legtöbb rejtett kincset. Segítségünkre lesznek ebben a helyiek, akik szívesen vállalták, hogy elkalauzolnak minket az Ördögárok, a Kopár, a Jammertál és a Csillagvölgy dűlői között – de hallgatni fogunk rájuk és követjük őket, bármerre is visznek minket.

Gyertek velünk az egyhetes kalandra: szokásunkhoz híven valós időben számolunk be az eseményekről, Instagramon, Facebookon gyakorlatilag óráról órára követhetitek a kalandot, a Weben cikkekkel, YouTube csatornánkon pedig friss összefoglaló videókkal jövünk majd. Lesznek élő bejelentkezések, lesznek a tekeréshez csatlakozó vendégek, természetesen gasztronómia, kultúra, érdekesség, látványosság, természet és persze bor. Hiszen Villány borvidék, méghozzá az egyik leghíresebb. Mi pedig felfedezők vagyunk, méghozzá az egyik legkíváncsibbak.

Pnter-Zsolt-circle

Pintér Zsolt

Olah-Robert-Circle

Oláh Róbert

pics (1)
pics (1)

AZ ÚTVONAL

AZ ÚTVONAL
Map

Villány Kétkeréken – Nyolc napos túránk során készített videók Youtube lejétszási listája

Pár rövid hangulatvideó:

KÖZÖS NEVEZŐNK A BOR

KÖZÖS NEVEZŐNK A BOR

Kiemelten kezeljük a megjelenések során Villány közösségi termékeit és borait:

REDY
Villanyi-ferenc
Villany-termeszetesen
Pictures
Dominante-flavors

MEGJELENÉSEK

MEGJELENÉSEK

Megjelenéseink a legutóbbi túránk során:

Több mint 1 millió összmegtekintés a videókon
Több mint 50 média lehozta felületein a túránkat, köztük élő közvetítéssel is

FB
IG
YT

Médiapartnereink:

Mediaworks
Gastro-Turismo
Megjelenesek-pics-1
FB
IG
YT

Médiapartnereink:

Mediaworks
Gastro-Turismo
Megjelenesek-pics-1
Megjelenesek-pics-2 (2)
Megjelenesek-pics-2 (2)

Gastro Turismo is velünk tart a túra során

A Gastro Turismo olyan közösségépítő, non-profit kezdeményezés, amelynek célja, hogy összekösse a magyar gasztronómia szereplőit. Hiszünk abban, hogy a magyar kulinária páratlan, és képviselői meg kell, hogy találják a kapcsolatot egymással és az érdeklődő közönséggel.

Kistermelők, éttermek, borászatok és vidéki szálláshelyek egy helyen.

Gasztronómia itthon. Tőlünk Nektek.

TÁMOGATÓINK

TÁMOGATÓINK
Mscloud

Microsoft- , hálózati-, adatbázis-
és felhő technológiák szakértője

Mali

Mali által biztosított
biciklikkel tekerünk

mediaworks
Premium

Informatikai üzemeltető partnerünk

www.kostolom-muhely.hu
GT

BALATONI VADÁSZNAPLÓ

BALATONI VADÁSZNAPLÓ

Legutóbbi túránk összefoglaló videói
Youtube csatornánkon megtekinthetők

Balatoni Vadásznapló – turisztikai útifilm a Balatoni KÖR tagjairól és az őszi Balatonról:

Pár rövid hangulatvideó:

KAPCSOLAT

KAPCSOLAT

+36 70 360 8169

info@kostolom.hu