REFERENCIÁK
A Budavári Borfesztivált, Vinagora Borversenyt és Rosaliát jegyző Borkultúra Kft.-vel már évek óta kitűnő a kapcsolatunk. Ennek köszönhetően állítottunk már ki BalatonBorokat náluk, támogattuk rendezvényeiket megjelenésekkel, illetve 2019 májusában a Kóstolom Borbár biztosította a helyszínt a Rosalia fesztivál sajtótájékoztatójának.
Azt már a Borbár alapkőletételénél tudtuk, hogy szeretnénk, ha szakmai találkozók színterévé is válhatnánk, így örültünk a Borkultúra Kft megkeresésének. A sajtót jégbe hűtőtt pezsgők és a Vinagora győztes rozéi várták, amelyhez sonka- és sajttálakat készítettünk.
A sajtótájékoztató után pedig úgy gondoltuk, hogy a közönséget is közelebb hozzuk a fesztiválhoz, így egy pop up jellegű rozékóstolót tartottunk, ahol az ország különböző tájairól származó rozék közül válogathattak a hozzánk betérő vendégek.
fotók: Szigetváry Zsolt
